Amikor egy bibliafordítás megjelenéséről tudósítunk, legtöbbször név szerint megemlítjük a fordítókat és azt, hány évbe telt, míg Isten Igéje az adott nyelven megszólalhatott. Tudósításainkban arról általában kevesebb szó esik, hogy manapság a bibliafordítás nem kizárólagosan egy vagy két fordítónak köszönhető, hanem csapatmunka során születik meg.

Nemcsak fordítókból áll ez a csapat, hanem velük együtt egy sereg ún. háttérmunkás részvételére is szükség van ahhoz, hogy egy fordítás megszülethessen. Ezek a munkatársak sokszor olyan feladatokat látnak el, amelyek átvállalása „felszabadítja” a bibliafordító idejét, energiáját arra, hogy egész figyelmével a fordításra tudjon koncentrálni. Soha nem fogom elfelejteni azt a történetet, amit sok évvel ezelőtt az egyik nyelvészeti kurzus során hallottam. A történet egy pilótáról szólt, aki többek között bibliafordító Wycliffe-misszionáriusokat szállított a külvilágtól elzárt helyekre, amelyeket nem lehetett volna szárazföldi úton megközelíteni. Ez az illető – bár pilóta volt – mindig így mutatkozott be: „Üdvözlöm! Bobnak hívnak, repülőgépet vezetek és bibliafordító vagyok.” Ez a rövid történet is jól szemlélteti, hogy Bob mennyire tisztában volt annak a feladatnak a jelentőségével, amit Isten rábízott. Persze, szó szerint nem volt bibliafordító, aki a könyvei és jegyzetei fölé hajolva végzi a munkáját, azonban tudásának, képességeinek és elkötelezettségének legjavát adta a munkához. Az ő odaszánása nélkül lassabban készült volna el a bibliafordítás.

Talán a Wycliffe Hírek nem minden olvasója van annak tudatában, hogy bizonyos értelemben ő is bibliafordító. Hiszen sokan imádkoznak és anyagi javaikból áldoznak a szolgálatunkra, vagyis aktívan kiveszik a részüket abból, hogy majd egy napon minden nyelven megszólalhasson Isten Igéje! Isten munkájában nincsenek rangos vagy kevésbé rangos feladatok, bár néha – talán még keresztyén – környezetünk is erről próbál meggyőzni bennünket. A mi feladatunk az, hogy azokkal a képességekkel, amelyeket Isten ránk bízott – legyenek azok akármilyen csekélyek is –, tegyünk valamit az Ő országa építéséért. Egyben pedig biztosak lehetünk: ha alázattal a Mindenható Mesterhez hozzuk két halunkat és öt kenyerünket, akkor Ő meg fogja áldani és fel fogja használni azokat.

A mostani Wycliffe Hírek fő cikke egy háttérmunkás szemén keresztül mutatja be külmissziós szolgálatunk egy szeletét. Az alábbiakban olvasható Lukács Zsuzsanna munkatársunk beszámolója, aki június elején tért vissza Magyarországra.

Lassan letelik az egy éves szolgálatom ebben a távoli, délkelet-ázsiai országban, amely a térség egyik leggyorsabban fejlődő országa. Még mindig emlékszem arra, ahogyan az ideérkezésemkor megcsapott a párás meleg és elbűvölt, gyönyörködtetett a tengerparton fekvő város sokszínűsége: a szebbnél szebb zöldülő, különleges növények, színes trópusi virágok, a csodálatos táj, az ázsiai arcok és a különböző nemzetiségű emberek látványa. Számos kultúra keveredését lehet itt felfedezni a kínai, indiai, maláj, filippínó, indonéz, japán, koreai és egyéb ázsiai országokból származó lakosság jelenléte miatt. A helyi nyelvben orang puti-nak nevezett európai, ausztrál és amerikai turistával is gyakran lehet találkozni az utcán. Nemcsak az emberek, hanem a nyelv és a vallás is sokszínűséget mutat. A döntő többségben meglévő nemzeti, muzulmán vallás mellett fel lehet fedezni a buddhista, hindu, keresztyén és több más vallás képviselőit is. A városban a félholdas muzulmán mecsetek mellett buddhista templomok, vagy hindu szentélyek egyaránt megtalálhatók. Meglepő módon sok keresztyén templomot is lehet látni és a különböző keresztyén felekezetek mind képviseltetik magukat. Igaz, itt hozzá kell tennem, hogy ez csak itt mondható el, a szolgálatom he­lyén, az ország más részeiben a muzulmán vallás a domináns, szinte egyeduralkodó.

Az országban már 24 éve dolgozó csoportunk ázsiai viszonylatban a legkisebbnek számít 42 fős létszámával. Maga a csoportunk is multikulturálisnak mondható, hiszen 14 országból érkeztünk. Elsősorban nyelvészeti munka, ABC- és szótárkészítés, felnőtt írás- és olvasásoktatás folyik itt, mert az ország politikai helyzete miatt csak kisebb mértékben folyhat fordítási munka. Tagjaink tanfolyamok szervezésével igyekeznek felhívni a különböző népcsoportok figyelmét az anyanyelvű írásbeliség fontosságára. Sok-sok olyan tanfolyamot tartanak, ahol bemutatják a nemzeti és a kisebb népcsoportok által beszélt nyelvek között a hangtani és grammatikai különbségeket, a helyi nyelvi segítőkkel közösen megalkotják az adott nyelv ABC-jét, olvasókönyveket írnak, szótárakat és képes szótárakat készítenek. Jelenleg 15 nyelven folyik nyelvészeti munka. Az országban jelenleg használatos 108 nyelvből kb. 56 nyelven szükséges még fordítást végezni, de a felmérések még nem zárultak le.

Én háttérmunkatársként érkeztem az országba. Ahhoz, hogy a nyelvészek, fordítók akadálytalanul el tudják a feladataikat végezni, feltétlenül szükség van egy olyan háttérgárdára, amely elintéz minden ügyes-bajos dolgot, végzi az összes adminisztrációs munkát és tartja a kapcsolatot a kiküldő Wycliffe-irodákkal. Így az igazgatónk mellett még néhányan dolgozunk a helyi irodában. A kollégáim között van, aki a nyelvészeti munkát irányítja, más a tanfolyamok szervezéséért és a továbbképzési lehetőségek felkutatásáért felelős. Dolgozik közöttünk olyan szakember is, aki a számítógépek mindentudója, egy másik kolléga a pénzügyekért felelős, és olyan személy is van nálunk, aki adminisztrációs és titkári feladatokat lát el.

Az én legfőbb feladatom a csoport tagjaival kapcsolatos személyi ügyek intézése és a levelezés. A mögöttem lévő egy év során rendszeresen tartottam a kapcsolatot a tagokkal, az ő otthoni irodáikkal és a szervezet nemzetközi központjával. Ha erre volt lehetőség, ellátogattam hozzájuk azokba a falvakba, ahol dolgoznak, sőt még azokhoz is, akik az ország másik államában laknak. Szükség esetén meghallgattam problémáikat és igyekeztem tőlem telhetően segítséget, támogatást és bátorítást nyújtani.

Csodálatos volt megtapasztalni és látni, ho­gyan nyit új kapukat, sugározza ránk szeretetét, kegyelmét az Isten. Lelkesen hallgattuk kollégáink híradásait, beszámolóit a közös találkozókon. Soha nem fogom elfelejteni, amikor valamelyik reggel a kolléganőm izgatottan lépett be az irodába és nagy örömmel újságolta el nekünk, hogy a falujában mennyire erős vágy él sokak szívében arra, hogy a saját nyelvükön is olvashassák a Szentírást. Benne már fiatalkora óta él a vágy, hogy lefordítsa saját nyelvére a Szentírást, de mostanáig nem volt rá lehetősége és ezért nem is beszélt senkinek erről a tervéről. Most végre elérkezett az idő és az alkalom arra, hogy megkezdődhessen a fordítói munka. Az első lépésben szeretnének a faluban létrehozni egy olyan bizottságot, amely a fordításért lesz felelős és kijelölni azokat, akik részt fognak majd venni ebben a munkában. Emellett a faluban egyre több asszony szeretne megtanulni olvasni és bekapcsolódni a tanulási programba.

Imádkozzunk mindannyian azért, hogy az Úr éltesse és gyarapítsa ezt a piciny, sokat ígérő hajtást. A Lélek segítségével minél többen megismerhessék az Igazságot, olvashassák az Evangéliumot és dicsőíthessék majd valamennyien Istent az Ő trónusa előtt állva.

Lukács Zsuzsanna

(Zsuzsanna úgy döntött, hogy hazaérkezése alkalmával lemond egyesületi tagságáról. Az utóbbi hetekben történt házasságkötéséhez gratulálunk, jövendő szolgálataira Isten gazdag áldását kérjük.)

Vissza a Hírlevelünk főoldalára...