Az életük drasztikusan megváltozott

Kéthetente megjelenő imaösszefoglaló
2019. szeptember (#2)

Emlékszel arra, amikor megvetted az első Bibliádat a saját anyanyelveden?
Milyen különleges mikor, lehetőségünk van belemerülni Isten szavának ezen bőségébe?

Renato Alonso, a huallaga kecsua lelkész Peruban, visszaemlékezett arra, amikor először vett Bibliát a saját nyelvén.

„A következő nap elvittem a Bibliát a gyülekezetembe. Először spanyol nyelven, majd kecsua nyelven olvastam fel.” – mondja. „Amikor kecsua nyelven olvastam fel a gyülekezetnek, akkor az emberek a templomban nagyon boldogok lettek! Azt mondták: „Pásztor, nagyon köszönjük! Most már tényleg értjük!””

„Rájöttem, hogy Isten biztosította számomra azt az eszközt, amire szükségem van ahhoz, hogy a saját nyelvemen prédikáljak,” mondta Renato.

Ma ő is tagja a fordító csapatnak. Huánuco városában fordítják az Ószövetséget egy másik kecsua nyelvre. Amikor nem prédikál, s nem fordít, akkor a Szentírást használva segít a gyerekeknek, hogy többet tudjanak meg Istenről és fejlessze az olvasásukat.

„Sok ember értette meg, hogy mit jelent megváltottnak lenni, az anyanyelvű Biblia olvasása és tanulmányozása révén.”

Egy példa, amely a bálványimádásra vonatkozik. Ez jelentős akadályt jelentett a kecsua gyülekezetek számára. Amikor az emberek először elkezdték követni Jézust, sokan még mindig tartottak bálványokat az otthonaikban – gipszből, botokból vagy faragott fából készült szobrokat. Viani Estrada, a wanca kecsua nép lelkésze mondta: „De amióta az Újszövetség megérkezett, felfedezték, hogy Isten létezik – az Isten, aki teremtett mindent, őket is!”

Renato magyarázta: „Megértették, hogy Istennek nem kedves ez a viselkedés, ezért elhagyták a bálványaikat és elkezdték Istent szolgálni.”

Most, amikor az emberek betegek, Istenhez imádkoznak, hogy gyógyítsa meg őket. Lépésről lépésre, ahogy megértik Isten üzenetét, kiviszik a bálványokat a házaikból és elégetik őket.

  • Adjunk hálát, hogy a kecsua emberek megismerték Istent, mint gyógyítójukat!

  • Imádkozzunk Isten áldásáért, hogy az egész kecsua nép számára elérhető legyen a Biblia!

  • Imádkozzunk több átformált életért, hogy az emberek mélyebben és még jobban megismerjék Istent!

Szöveg és kép: Katie Kuykendall

Rólunk

A Wycliffe Bibliafordítók Egyesületének küldetése, hogy Istennek dicsőséget adjon azáltal, hogy a bibliafordítás révén hozzájárul és részt vállal az Egyháznak abban a törekvésében, hogy tanítvánnyá tegyen minden népeket.

Elérhetőség

Közösség

Szolgálatunk

  • Miért fontos a külmisszió?
  • Miért fontos a bibliafordítás?
  • Hogy áll a bibliafordítás helyzete ma?
  • A Wycliffe Bibliafordítók története
  • A Wycliffe Bibliafordítók munkája

Szervezetünk

  • Irodánk
  • Hitvallásunk
  • Küldetésünk és látásunk
  • Alapértékeink
  • Történetünk
  • Munkatársaink
  • Elnökségünk

Az Ön szerepe

  • Imádkozhat
  • Adakozhat
  • Részt vehet...
  • Olvashat rólunk