Wycliffe Experience: Nimród beszámolója

2020. július 6.


Idén online került megrendezésre a Wycliffe Experience, melyen több magyar résztvevő is volt. Szeretnénk néhány tapasztalatot megosztani veletek is. Most Nimród beszámolóját olvashatjátok a táborról:

Lelkes és odaszánt életű keresztényekkel találkozhattunk, Európa több országából: ez inspiráló volt. Jó tanításokat kaphattunk a héten, még online is nagyon jól szervezett táborban.

Valódi, életszerű betekintést nyertünk a külmisszióba: ez segített kicsit szélesíteni a látókörömet és azt, hogy meglássam, Isten országa nagyobb annál, mint azt általában megélem.

Inspiráló volt olyan emberekkel találkozhattunk, akik nem csak lelkesek, hanem profik is a munkájukban: így szolgálnak Istennek legjobb tudásuk szerint. Ez engem is motivál arra, hogy így éljek – még itthon is.

Javaslom ezt a tábort azoknak, akik szeretik a kihívásokat – és szeretnének ötleteket kapni ahhoz, hogyan éljenek Istennek tetsző, szolgálóan tevékeny életet.

Rólunk

A Wycliffe Bibliafordítók Egyesületének küldetése, hogy Istennek dicsőséget adjon azáltal, hogy a bibliafordítás révén hozzájárul és részt vállal az Egyháznak abban a törekvésében, hogy tanítvánnyá tegyen minden népeket.

Elérhetőség

Közösség

Szolgálatunk

  • Miért fontos a külmisszió?
  • Miért fontos a bibliafordítás?
  • Hogy áll a bibliafordítás helyzete ma?
  • A Wycliffe Bibliafordítók története
  • A Wycliffe Bibliafordítók munkája

Szervezetünk

  • Irodánk
  • Hitvallásunk
  • Küldetésünk és látásunk
  • Alapértékeink
  • Történetünk
  • Munkatársaink
  • Elnökségünk

Az Ön szerepe

  • Imádkozhat
  • Adakozhat
  • Részt vehet...
  • Olvashat rólunk