Imádkozz a helyi munkatársak képzéséért!

2021. augusztus (#2)


A téma nem is lehetne aktuálisabb, hiszen jelenleg is folyik a francia nyelvű i-DELTA képzés a frankofón-afrikai területeken szolgáló anyanyelvi munkatársak számára. Ennek egyik fő szervezője és tanára munkatársunk,  Ernst-Kurdi Eszter, aki így írt az mostani képzésről néhány napja:

„Köszönjük mindazok elkötelezettségét, akik imádkoznak a frankofón i-DELTA képzésért, amely idén online zajlik. Mostanra túl vagyunk 2 sikeres intenzív tanfolyamon, és ma a harmadik (és egyben utolsó) képzést kezdjük az első tanévben.

Az utolsó pillanatban történő jelentkezéseknek köszönhetően jelenleg 53 diákunk van 13 országból, akik három héten át a következő modulok közül egyet végeznek majd el: 

  • Fonetika
  • Bibliai kultúrák
  • Hangfelvételek
  • Nyelvi programmenedzsment.

A reggeli áhítatokon ezúttal a SZOLGÁLAT témáját fogjuk közösen tanulmányozni. Az az imádságunk, hogy az Úr egyénileg szóljon mindannyiunkhoz!”

IMATÉMÁK:

  • Imádkozzunk eredményes kurzusért, jó csapatmunkáért, odafigyelésért! Az ezekben a napokban elsajátított ismeret váljon áldássá szerte Afrikában, és általa terjedjen Isten helyreállító, átformáló Üzenete!

  • Kérjük az Urat megbízható internetkapcsolatért és áramszolgáltatásért a tanárok és a diákok számára! – Hála azért, hogy az első hét folyamán ez nem jelentett gondot!

  • Imádkozzunk jó egészségért! – Sok diák és tanár küszködik megfázással, maláriával vagy más kisebb betegségekkel, ami egy ilyen intenzív képzés során komoly nehézség lehet.

  • Járjunk közben a gyászolókért! – Sajnos a COVID-helyzet erősödése sok diákot érint Afrikában. Vannak, akik néhány héten belül veszítették el szeretteiket, közeli családtagjukat. Imádkozzunk a munkatársakért is, hogy tudják, hogyan támogassák őket.

Életképek egy korábban végzett i-DELTA csoport tanulmányaiból.
Legtöbbjük már aktív szolgálatban használja a képzés során tanultakat. 
Imádkozz velünk értük, és a jelenlegi diákokért, miközben nézed a fotókat!


IMÁDKOZHATUNK ÉRTED?

Szeretnénk jelezni imatámogatóink felé is, hogy a Wycliffe munkatársi közössége folyamatosan imádkozik a korona vírus okán kialakult helyzetért és személy szerint értetek is. Ha bármelyikőtöknek van személyes imatémája, bátorítjuk, hogy ossza meg azt velünk a prayer@wycliffe.hu címen, imádkozni fogunk érte. (Természetesen bizalmasan kezeljük ezeket.)

Rólunk

A Wycliffe Bibliafordítók Egyesületének küldetése, hogy Istennek dicsőséget adjon azáltal, hogy a bibliafordítás révén hozzájárul és részt vállal az Egyháznak abban a törekvésében, hogy tanítvánnyá tegyen minden népeket.

Elérhetőség

Közösség

Szolgálatunk

  • Miért fontos a külmisszió?
  • Miért fontos a bibliafordítás?
  • Hogy áll a bibliafordítás helyzete ma?
  • A Wycliffe Bibliafordítók története
  • A Wycliffe Bibliafordítók munkája

Szervezetünk

  • Irodánk
  • Hitvallásunk
  • Küldetésünk és látásunk
  • Alapértékeink
  • Történetünk
  • Munkatársaink
  • Elnökségünk

Az Ön szerepe

  • Imádkozhat
  • Adakozhat
  • Részt vehet...
  • Olvashat rólunk