A reformáció ünnepén, az Imanapra készülve…

2022. október (#2)


Ugyan John Wycliffe bőven a reformáció előtt élt és fordította angolra a Szentírást, az anyanyelvű Bibliához való hozzáállása mégis egybecseng a magyar reformátorok mellett Lutherével, akihez a reformáció elindulása, és vele együtt a Biblia német fordítása köthető.

Számunkra, akik figyelemmel és imádsággal kísérjük a Wycliffe Bibliafordítók szolgálatát, az 5 Sola (egyedül Szentírás, egyedül hit által, egyedül kegyelemből, egyedül Krisztus, egyedül Istené a dicsőség) közül a reformáció ünnepén különösen Isten Igéje, azon belül is mindenkinek a saját nyelvén szóló Ige hangsúlyos.

A Wycliffe Világimanapra (november 11.) készülve imádkozzunk konkrétan:

  • a jelenleg is folyó fordítási munkákért,
  • a fordításokban résztvevő munkatársakért, hogy Isten adjon nekik bölcsességet mind a könnyen, mind a nehezen lefordítható részekhez,
  • a már elkészült fordítások sorsáért, hogy az emberek használják is a nyomtatott vagy hangzó Igét, és engedjék, hogy Isten átformálja az életüket, gondolkodásukat, bűnbánatra és Krisztusban új életre jussanak,
  • valamint azokért a népcsoportokért, akiknek még szükségük lenne munkatársakra, akiknek a segítségével elkészíthetnék a fordítást. Ezekről a nyelvcsoportokról bővebben az Ima20:25 elnevezésű facebook csoportban olvashatunk minden este 20:25-kor.

Köszönjük, hogy a te imatámogatásodra biztosan számíthatunk!
Hatalmas kincs vagy a számunkra, kedves imatámogató testvérünk!


IMÁDKOZHATUNK ÉRTED?

Szeretnénk jelezni imatámogatóink felé is, hogy a Wycliffe munkatársi közössége folyamatosan imádkozik személyes imakérésekért is. Ha bármelyikőtöknek van olyan imatémája, amit szívesen megosztana velünk, bátorítjuk, hogy írja meg nekünk a prayer@wycliffe.hu címen, imádkozni fogunk érte. (Természetesen bizalmasan kezeljük ezeket.)

Rólunk

A Wycliffe Bibliafordítók Egyesületének küldetése, hogy Istennek dicsőséget adjon azáltal, hogy a bibliafordítás révén hozzájárul és részt vállal az Egyháznak abban a törekvésében, hogy tanítvánnyá tegyen minden népeket.

Elérhetőség

Közösség

Szolgálatunk

  • Miért fontos a külmisszió?
  • Miért fontos a bibliafordítás?
  • Hogy áll a bibliafordítás helyzete ma?
  • A Wycliffe Bibliafordítók története
  • A Wycliffe Bibliafordítók munkája

Szervezetünk

  • Irodánk
  • Hitvallásunk
  • Küldetésünk és látásunk
  • Alapértékeink
  • Történetünk
  • Munkatársaink
  • Elnökségünk

Az Ön szerepe

  • Imádkozhat
  • Adakozhat
  • Részt vehet...
  • Olvashat rólunk