A Wycliffe Magyarország által támogatott projekt

Irodai működés

A szervezet működtetése, a hazai ismeretterjesztés, de a kiküldés munkájának hátterében is ott áll egy stáb, illetve a szükséges infrastruktúra. Az iroda léte és tevékenysége nélkül a magyarok nehezen tudnának teljes körűen bekapcsolódni a bibliafordítás mozgalmába.

Az iroda fenntartása, bérlése, az ott használt eszközök is komoly költségekkel járnak. Emellett a különféle kiadványok előállítása, az előadásokon és bemutatókon való részvétel, de az önkéntesek ellátása is pénzbe kerül. A hivatali költségeknek, szakértők bevonásának is jelentős anyagi vonzata van, nem is beszélve azokról az esetleges krízishelyzetekről, amikor munkatársaink számára anyagi segítséget szükséges nyújtanunk. Nemzetközi munkánk kapcsán is felmerülnek pl. éves díjak, és a globális kapcsolatok és képzések okán alkalmanként utaznunk kell vagy épp vendégül látni az ide érkezőket.

Ezek a költségek mind az irodát terhelik, aminek támogatása általában nem a legnépszerűbb célok között van. Aki azonban ide küldi támogatását, az a munka motorját erősíti.

Támogatás:

K&H BANK 10201006 – 50070046 – 00000000
Közlemény: „Iroda”