Duruma

Duruma gyülekezetek vezetői együtt kérik Isten áldását a teljes Bibliára anyanyelvükön.

A durumák túlnyomórészt félszáraz, sík területeken élnek, amit egy hegyvonulat választ el a kelet-kenyai tengerparttól, Kwale megyében. Anyanyelvük a chiduruma, bár legtöbbjük szuahéliül is jól beszél. A 2009-es kenyai népszámlálás szerint körülbelül közel 400 000 fő vallja magát durumának.

Mezőgazdasággal és a terményekkel való kereskedéssel, illetve szarvasmarha tenyésztéssel és legeltetéssel foglalkoznak. Összesen körülbelül 100 faluban élnek.

A legtöbb gyermek ma már iskolába jár, de közöttük sok idős ember analfabéta. A korai bantu betelepülés óta több évszázadon keresztül megőrizték saját etnikai és nyelvi identitásukat.

A durumák főként keresztények. Jelentősebb felekezeteik az anglikán, a metodista, a baptista és a pünkösdi egyház. A durumák nagyon vendégszeretőek, és nagyon fogékonyak az evangéliumra.

A kenyai Wycliffe szervezet, a BTL 1987-ben kezdte meg a fordítást ebben a közösségben. A Duruma Újszövetség 2000. augusztus 12-én került átadásra, 2021. november 27-én pedig már a teljes Bibliát vehette kezébe a duruma nép. Istené legyen ezért minden dicsőség!

Imádkozz te is velünk, hogy a már teljes szentírás birtokában egyre mélyebbre jussanak duruma testvéreink Isten ismeretében és szeretetében, és sok új megtérő élete állhasson helyre, az élő és ható ige által!

Itt nézhető meg a teljes Biblia átadási ünnepségének videofelvétele:

További képek: