Wycliffe Imanapok 2021

Isten hozott a 2021-es WYCLIFFE IMANAPOK oldalán!

Hisszük, hogy az IMA stratégiai jelentőséggel bír a misszióban, nélküle egy szolgálat sem haladhatna előre, bármilyen szép törekvés is legyen! Ez által fejezzük ki, hogy Isten munkatársai akarunk lenni, a mi szívünk az Övével együtt dobog az elveszettekért és megtévesztettekért!

Csatlakozz te is, járj velünk közben november 11 és 24 között azért, hogy Isten igéje még tovább terjedjen a világon, s végül ne legyen senki, akinek nincs esélye azzal találkozni!

Ezen az oldalon illetve Facebook eseményünknél folyamatosan ismerhettek majd meg új tartalmakat, amik segítik az imaszolgálatot, szóval érdemes ide visszalátogatni illetve követni minket!


2021. november 24. 19:00
Az imanapok záró online imaközösségére
itt regisztrálhatsz:
https://docs.google.com/forms/….

MIÉRT ÉPP MOST?

A Wycliffe Világszövetség minden év november 11-én tartja éves imanapját, visszaemlékezve arra a konkrét napra, amikor egy csodás imameghallgatás révén elindulhatott a Wycliffe nemzetközi szolgálata. (Ennek történetét ITT találod.)

Idén az imanapot két héttel meghosszabbítottuk, hogy legyen mindenkinek ideje bekapcsolódni egyénileg vagy akár gyülekezeti szinten is a közbenjárásba. Bátran használjátok ehhez anyagainkat és keressetek bennünket kéréseitekkel!

MIRŐL SZÓL EZ AZ IDŐSZAK?

Hisszük, hogy a bibliafordítás, az ige terjedése Isten szívén van!

Alkalom ez a néhány nap arra, hogy

  • ünnepeljük mindazt, amit Isten tett a bibliafordítás mozgalmában,
  • elé vigyük az aktuális helyzetet,
  • valamint erőt, vezetést és látást kérjünk Tőle a jövőre nézve.

„Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének!”

Nézd meg velünk Jo Johnson,
a Wycliffe Világszövetség Ima-közbenjárásért
felelős konzulensének buzdítását
a 2021-es Wycliffe Világimanap kapcsán!


A PROGRAMBÓL:

A következő két hétben

  • virtuálisan találkozhattok majd minden magyar munkatársunkkal,
  • megosztunk veletek aktualitásokat a világ minden tájáról,
  • ünnepelheted velünk az IMA20:25 mozgalom elindulásának első évfordulóját,
  • és NOVEMBER 24-én 19:00-tól részt vehetsz online imaközösségünkben is. A részvétel REGISZTRÁCIÓHOZ kötött, amit ITT tehetsz meg.

KÉSZEN ÁLLSZ?

Akkor járj velünk te is közben az ige terjedéséért! Számítunk rád!

Imádkozz velünk naponta!

Imádkozz magyar munkatársainkkal!

Greizer Zsófia és Miklós

Nézd meg a videót!

Gardner Sári és Dávid

Nézd meg a videót!

Ferreira Emese és Riaan

Nézd meg a videót!

Ernst-Kurdi Eszter és Andreas

Nézd meg a videót!

Angelika és András

Olvasd el az imatémákat!

Komlósiné Sümegi Nóra

Olvasd el az imatémákat!